„Átalakítás miatt zárva.” – ezt kellene kitenni a kamaszokra, fogalmazott Vekerdy tanár úr, akivel többször is volt alkalmam interjút készíteni. Nagyon igaza volt, hisz a kamaszkor természetes, mégis nehéz időszak. A gyerekünk, aki eddig megosztotta velünk az érzéseit, hirtelen bezárkózik. Fizikailag és lelkileg is elhatárolódik – és mi, szülők, gyakran tanácstalanul állunk, hogyan érjük el őt.
Neki sem könnyű, hisz ilyenkor változik körülötte a legtöbb dolog:
- felvételi, iskolaválasztás
- átalakuló baráti kör, közösségek
- megváltozott testi jegyek, megnő keze-lába, beindulnak a hormonok
- testi-lelki fáradtság, egyfelől a közel 35-40 órás iskolahéttől, másfelől a mentális fáradtság a sok megfelelési kényszer, elvárásokhoz való alkalmazkodás
A szülőorientáció megszűnik 10-12 éves kor körül és a társak, a kortársorientáció köszönt be, mindenkire hallgat, de leginkább a szülőkre nem és leginkább a osztálytársaira, barátaira igen. Ez normális, mégis ijesztő.
Fontos tudni:
✔️ Ez életkori sajátosság – mindannyian keresztül mentünk rajta.
De az is igaz, hogy
⚠️ A mai kamaszok fokozottabb veszélynek vannak kitéve, főleg a digitális világ miatt.

Gyakran felnőttes helyzetekbe kerülnek, miközben belül még gyerekek – ezt a kettősséget pedig sokszor ők maguk sem értik.
Ekkor adhat segítséget egy coach, egy mentáltréner, aki emberileg és szakmailag is támogatja a kamaszt. Egy olyan referencia személy, ahol biztonságos térben, figyelemmel és coaching és pszichológiai módszerekkel kísérve tudja támogatni a szakember a klienst.
Jómagam 3 éve foglalkozom kiemelten kis- és nagykamaszokkal, segítem Őket az önismeret, magabiztos kommunikáció, stresszkezelés, teljesítményfokozás vagy épp a megnyugvás útján.
Podcastom, módszerem a Kamaszokkal suttogó, amiről ezeken a felületen olvashatnak:
www.kamaszokkalsuttogo.hu

Podcastom, módszerem a Kamaszokkal suttogó, amiről ezeken a felületen olvashatnak:
www.kamaszokkalsuttogo.hu
A podcastban olyan témákban adok teret a kamaszoknak, mint a
Testképzavar
Intimitás
Kialvatlanság
Tanulásmódszertan
Zaklatás
Sport és tanulás
Ezeket itt lehet visszahallgatni: https://www.youtube.com/@kamaszokkalsuttogo

Miben segíthet egy coach egy kamasznak?
A coaching nem terápia, hanem támogatás – egy biztonságos tér, ahol a kamasz:
- megtanul beszélni az érzéseiről,
- felismeri saját működését,
- tisztábban látja, mit él át egy-egy nehéz helyzetben,
- dolgozhat az önbizalmán,
- erőforrásokat találhat magában,
- új nézőpontokat ismerhet meg,
- megtapasztalja, milyen, ha valaki ítélkezés nélkül figyel rá.