Vesztett a gyerek a társasjátékban vagy az úszóversenyen… Most mit csináljunk? Ráhagyjuk a hisztit? Hagytuk volna inkább nyerni?
Sok szülő ismeri azt a pillanatot, amikor a játék hevében kiborul a gyerek, ha ő veszít – és jönnek a könnyek, a düh, a hiszti.
Felmerül a kérdés:
👉 Hagyni kell nyerni, hogy ne sérüljön?
👉 Vagy tanulja meg, viselje el a kudarcot?
Tudatosítani, önreflexiót használni, érzelmeket meghatározni és ha kell meghallgatni a sírást, a csalódottság hangját és megtanulni átkeretezni.
Ez csak lépésről lépésre megy, pláne gyermekkorban, amikor még az érzelemszabályozásáért, gátlófunkciókért felelős homloklebeny még nem érett, ezért nem minden elvárható..sőt.
Fontos, hogy kimondásra kerüljön a dilemma, az érzés, legyen egy biztonságos közeg, ami megtartja és egy támogató személy, edző, tanár, coach, aki segít megtalálni a megfelelő, számára működő megküzdési stratégiát…ehhez viszont már 10-12 éves korúnak kell lennie
🤔 Mit mond erről a pszichológia?
A veszteségélmény feldolgozása már kisgyermekkorban elkezdődik, és fontos építőköve az érzelmi érettségnek.
🔍 Kutatások szerint (pl. Paul Harris, Harvard – gyermeki érzelemszabályozás) a gyerekek 3–5 éves kor körül kezdik felismerni, hogy egy versenynek lehet „győztese” és „vesztese” – de még csak tanulják kezelni az ezzel járó érzéseket.
A hiszti nem manipuláció, hanem az érzelemszabályozás hiánya.
Ezért is kulcskérdés: nem legyőzni kell az érzelmet – hanem kísérni.
⚖️ Érdemes hagyni nyerni?
✅ Érvek mellette:
A túl sok kudarc egymás után frusztrációhoz és önbizalomvesztéshez vezethet, főleg 3–6 éves korban.
A pozitív élmények megerősítik a belső motivációt, hogy szeressen játszani, próbálkozni.
❌ Érvek ellene:
A mesterséges „győzelmek” hamis énképet építhetnek.
Ha mindig nyer, nem tanulja meg a küzdés, kitartás, fair play alapjait – és később sokkal nehezebben viseli el a kudarcokat.
Mit tehetünk szülőként?
Ne sürgessük a „légy jó fej!” attitűdöt. Egy kisgyerek nem fogja „sportemberként” elviselni a vereséget — és nem is kell, hogy azonnal tudja.
Helyette: „Látom, csalódott vagy. Ez most nehéz.”
Tanítsunk a nyereség–veszteség természetéről. Pl. „Most én nyertem, de emlékszel, múltkor te voltál gyorsabb. Ez így OK.”
Ne vegyük el a küzdés élményét azzal, hogy állandóan nyerni hagyjuk. Dícsérjük a próbálkozást, az erőfeszítést – és ne az eredményt.
Játsszunk kooperatív játékokat is – ahol nem egymás ellen, hanem együtt győzünk. Itt könnyebb megtanulni az egészséges versengés alapjait.
A veszteség nem büntetés.
Nem kudarc, hanem tanulás.
Te mit szoktál csinálni ilyen helyzetben? Hagytad már nyerni a gyereket, vagy inkább engedted, hogy megtapasztalja a veszteséget is?
Ezen téma kapcsán adtam interjút a Kossuth Rádió Délelőtt című adásában, itt visszahallgatható: 9:40 -től:
Kapcsolat Párhuzamos valóságok – avagy mi zajlik egy kamasz életében? Bár tudnánk valóban, hogy mi zajlik egy kamasz életében, de azzal, hogy a szobájába zárkózik,
Kapcsolat Állítsd le a szupersztrádát, egy autóval csak egy sávban, csak egy irányba haladj! Számtalanszor előjön a kamaszoknál, de ugyanúgy munkahelyi coahcingok keretében is, a
Kapcsolat Kamaszokkal suttogó – önismereti, művészetterápiás tréning a Művészetek völgyében Ezúttal művészetterápiás módszerekkel nyúlunk a kamaszkori élményekhez, ezzel egy önismereti gondolkodásra hívtuk a résztvevőket: Gyere
