Ezúttal művészetterápiás módszerekkel nyúlunk a kamaszkori élményekhez, ezzel egy önismereti gondolkodásra hívtuk a résztvevőket: Gyere el, találj rá a saját „kamasz energydre”, kritizálj, kérdőjelezd meg az evidenciákat, mert úgy véljük, ezt időről időre felnőttként is érdemes megtenni….Bábállapot, meg-nem-értettség, elszigetelődés – csak néhány a feltóduló érzésekből, amit a résztvevők kihangosítottak…
Frissen egy tanártovábbképzésről, 8 óra vezetés után, épp időben estem be a programra. Fáradtan, de felkészülten – bár tudtam, hogy ezek a tréningek mindig mások, mint a terv. Mert amikor húsz emberből közösség születik, ott minden rezdülés számít – figyelem, rugalmasság, jelenlét.
Játék, mély felismerések, szerepjátékok – sokan kimondtak olyasmit, amit talán még soha. A biztonságos közeg, a pillanat, az ismeretlenek előtti őszinteség ereje működött. Érzelmek jöttek elő: magány, szégyen, túláradó vágyak, meg nem értettség – egy igazi érzelmi hullámvasúton jártunk.
Egy igazi érzelmi hullámvasúton lógtunk mindannyian. Kinek mi mit hoz elő? A menza, az öltöző, a pingpong csaták képe vagy épp az önfeledt vagy unalmas vakáció képe…hányan álltunk letörten a tornasor végén, amikor a tesi órák mumusa, a szekrényugrás elkezdődött, hányan tudjuk felidézni a semmihez sem hasonlító hipo szaggal keveredő finomfőzelék vagy milánói szagát az ebédlőben, az előre, hierachia szerint leosztott helyeket vagy akár a szertár bűzlő szagát…és mennyi emlék, megélés, élethelyzet mindez, amit a képek, a szobrok megidéztek.
Vitaszínház evidenciákról:
A tanárnak mindig igaza van.
A sikerből többet tanulunk, mint a kudarcból.
Hibázni ér…
és hasonlók és érveltek, próbálták meggyőzni a másikat a saját igazukról, amiben sok saját megélés, elv és sztereotípiai is volt.
A láthatatlan színház előszobájában voltunk. Élőszobros szitukat hoztunk, ahol a résztvevők párban, egymással szembe különféle szerepeket jelenítettek meg, pl. sztár-rajongó, fura tanuló – tanár, szülő- tanár karaktereket, ahogy Ők akarták és utána az állóképekből jelenetek születtek…megszólaltak a szobrok, abból az élménycsomagból improvizáltak , ami a sajátjuk. Hát itt aztán volt dinamika
A trénerként szeretek bekérdezni, kicsit kibillenteni a résztvevőket a komfortzónájukból, mert elmozdulásból lesz a felismerés.
A vége a feloldás, a varázsceruza, amit képletesen adtam nekik, azzal a kérdéssel:
A saját kamaszkorodba vissza gondolva, milyen karakterrel lenne szükséged, aki melletted áll és támogat, abban, amire akkor lett volna szükséged?
És itt azért megállt a levegő…és ez így volt pont jó.
Csodás csapat alakult ki, sok megéléssel, amihez Silye Júli képei , szobrai nagyon is hozzátettek, hogy a művészet hasson ránk, mert valljuk be, kicsit most is azok a kamaszok vagyunk!
Az Élő galéria egész héten vár Benneteket, szuper programokkal, menjetek és engedjétek, hogy egy szuper időutazásban legyen Nektek is részetek!
Kapcsolat Párhuzamos valóságok – avagy mi zajlik egy kamasz életében? Bár tudnánk valóban, hogy mi zajlik egy kamasz életében, de azzal, hogy a szobájába zárkózik,
Kapcsolat Állítsd le a szupersztrádát, egy autóval csak egy sávban, csak egy irányba haladj! Számtalanszor előjön a kamaszoknál, de ugyanúgy munkahelyi coahcingok keretében is, a
Kapcsolat Kamaszokkal suttogó – önismereti, művészetterápiás tréning a Művészetek völgyében Ezúttal művészetterápiás módszerekkel nyúlunk a kamaszkori élményekhez, ezzel egy önismereti gondolkodásra hívtuk a résztvevőket: Gyere
